A Gladiátor című film sikere óta mindig abban bízom, hogy van remény olyan kosztümös filmre, amelyik ókori témát ölel fel, látványos, nem elcsöppenően nyálas és mégis képes valamilyen valóságos alappal megfűszerezve XXI. századi fejünkbe tuszkolni valamiféle tudást, információt, életérzést a Krisztus születése körüli időkről. Az Agora című film kapcsán is ebben bíztam.
Négyszáz esztendővel Jézus születése után a Római Birodalom haldoklik. Alexandriában – amely korábban könyvtárának köszönhetően egy igazi kulturális központ volt – anarchiába süllyed. A kereszténység megjelenése és egyre „brutálisabb” térnyerése tulajdonképpen teljesen felforgatja a sokszínű várost. Az tény, hogy a film fő motívuma a szinte könyörtelen és vad keresztények megjelenése okozta kaotikus állapot, ahol lám még a szép és okos Hypatia (Rachel Weisz) sem filozofálhat szabadon, sőt rettegnie kell az új vallás képviselőitől.
Régi axióma, hogy a tömeg mindig buta és befolyásolható, s feltehetően ez a keresztényekkel sem volt másként, azonban ismerve a keresztény vallás valós szemléletét, s a szeretet hirdetését, kissé bizarr egy filmet csupán arra kihegyezni, hogy a csúnya keresztények ellehetetlenítenek egy igazi szabad-, már-már pre-feminista nőt.
Rachel Weisz szép. S az Alexandriát számítógépes trükkökkel megelevenítő képek is ámulatba ejtőek, azonban sem a történet, sem a megvalósítás, sem a színészi játék nem üti meg azt a mércét, amely komolyabb visszhangot válthatna ki a nézőben.
Egy kis szerelminek induló szál, pár pillanatnyi pucérság és néhány véres jelenet arra hivatott, hogy minden néző-típusnak felkeltse, vagy fenntartsa az érdeklődését legalább a film végéig. Ez sajnos nem sikerült.
Kihagyható mozi, csak Rachel Weisz-rajongóknak!
Paulik [Forrás: Budai Hírlap/OrientPress Hírügynökség]
vissza
