Bő egy hónapja elkezdődtek az útfelújítások a második kerületi Mammutoktól induló Lövőház utcában. A rekonstrukció eleinte csak porral és zajjal járt, majd jelentős életminőség romlással az ott lakók számára. Az, hogy járművel teljesen megközelíthetetlenné vált a terület, talán kevésbé volt zavaró, mint hogy gyalogosan is csak bukdácsolva, kátyúkat és murvahegyeket átugorva lehet közlekedni. Ám a legnehezebb dolguk kétség kívül a Marczibányi téren élő mozgássérülteknek van.
Bő egy hónapja kezdődött meg a Lövőház utca rekonstrukciója. A környéken már korábban zajlottak rövidebb-hosszabb ideig munkálatok, amelyek itt-ott ellehetetlenítették a közlekedést (jelenleg is folyik például a Keleti Károly utca kikövezése, amely április közepe óta szinte használhatatlan az ott lakók számára). A Lövőház utca befejezését - révén frekventáltabb helyen van mint a többi, félreeső kis utca - azért hamarabbra ígérik, de az tény, a munkálatok során nem sokat törődnek azzal, hogy a környéken lakók életét megkönnyítsék. Különösen nehéz helyzetben vannak a babakocsit tologató kisgyerekesek és a Marczibányi téren élő, kerekesszékkel közlekedő mozgássérültek, akik közül sokan most teljes mozdulatlanságra lettek ítélve.
A kivitelezők ugyan megtették a kötelezőt: megállapodást kötöttek a Marczibányi téren található Mozgássérültek Állami Intézetével, melynek értelmében a kerekesszékesek tesztelik majd a számukra is kedvezően kialakított elkészült utakat. Arról azonban már nem szól a fáma, hogyan töltik addig is mindennapjaikat a bennrekedt ott lakók.
xxx
Laáber Miksa, az intézet egyik dolgozója maga is kerekesszékkel közlekedik, minden nap Hűvösvölgyből jár be a Marczibányi térre. Mint mondja, a felújítások megkezdésekor még az út egyik oldala járható volt, de amióta az egész utat és a mellékutcákat is feltúrták, csak komoly kerülővel tud eljutni a munkahelyére. Ő még a 'szerencsésebbek' közé tartozik, hiszen elektromos járműve van, de sokak egyáltalán nem tudnak kimozdulni: a lehetséges kerülőutak ugyanis szintén járhatatlanok, vagy hegymenetben lehet csak rajtuk közlekedni.
A legtöbben segítség nélkül szoktak kimozdulni az intézetből, mindennapi bevásárlásaikat, szükségleteiket a környező piacon, bevásárlóközpontban bonyolítják. Ám aki nem elég erős és nem tudja áthajtani a kerekesszéket a Millenáris murváján, illetve elsüpped a kerülőutak felé vezető feltúrt utakon, most kénytelen otthon maradni. A terület meredekebb utcái még használhatóak ugyan, ám csak azok számára járhatóak, akik elektromos kocsival rendelkeznek.
Miksa így most 'csak' kerül: a Nyúl utca felől érkezik, a Fillér utcán keresztül jut el a Garas utcára, ami egy meglehetősen meredek útvonal, de legalább járható. Mint mondja, számára a közlekedés amúgy is sok időt vesz igénybe, hiszen messziről jön, és a tömegközlekedési járműveket is össze kell hangolnia. Korábban mindig beugrott a Mammutba, hogy ott vásároljon magának ebédet, ám most ez további plusz időt jelentene.
***
Miksa kérdésünkre azt is elmeséli, hogy ugyan az utcákon már legtöbbször megoldott a kerekesszékes közlekedés, de az uniós szabvány szerinti felújítások, mozgáskorlátozottak számára létrehozott akadálymentesítések nyomán haladó munkálatok jócskán hagynak kívánni valót maguk után. A Retek utcai kereszteződésnél - hogy egy szintén bel-budai felújítást említsünk - a rámpa nem lett szintbe hozva. Egy gyengébb erőnléttel rendelkező mozgáskorlátozott nem biztos, hogy át tudja tolni rajta a kocsit - magyarázza a mozgássérült fiú, aki szerint a BKV akadálymentesített megállóival is gond van. A 4-6-os vonalán például hiába tud valaki a kocsijával leszállni a Budai hídfőnél, nincs miért, ugyanis csak lépcsők megmászásával lehet átjutni a járdaszigetről a környező utcákba. További megállókban nincs pontosan szintbe hozva a járda a kocsikkal, és a járatok megszüntetésekor sem veszik figyelembe a mozgáskorlátozottak igényeit - utal Miksa az 56-os busz eltörlésére, amely sokáig könnyítette meg a fiú eljutását munkahelyére.
xxx
És hogy mit szólnak a felújítási munkálatokhoz az utca lakosai? Álljon itt néhány hozzászólás (a teljesség igénye nélkül) a helyiek által üzemeltetett internetes felület blogbejegyzéseiből:
'A helyi boltosok teljesen ki vannak készülve, mindenki elégedetlenkedik, hogy a felújításnál káosz van, lassú a munka, nincs balesetvédelem, hatalmas gödrök tátonganak az utcán elkerítetlenül'.
'Az egyik boltos valamin összekülönbözött az ideges építésvezetővel, aki ennek hatására az ő boltja előtt kihagyta a díszkövet. Az egész utcában készen van, ott nincs lerakva egyelőre, csak mély homokkal teli üreg tátong a helyén'.
'A másik boltos előtt a gázcsőbekötés nem lett kicserélve, egy hete szivárog és gázszag van'.
'A lefolyók körüli beton alapozásba elfelejtettek vizet tenni, ezért az egész porlad szét az egész utcában, nagyon gáz!'
'A házfalaknál a díszkő széle mentén nincs szigetelés, ezért az első esőnél a boltok alulról is ázni fognak.'
'A házfalak több helyen csúnyán megrongálódtak, leesett a vakolat stb. Vajon ez mikor lesz kijavítva?'
'És összességében vicces, hogy eredetileg 2x2 hetet mondott Szalai úr a LH sétáló szakasz felújításra, ezt már hónapokkal túlléptük...'
'A mai jelszó: lassan mindegy, hogy mi van, csak legyen már vége!'
Czefernek Léna
[Forrás: Budai Hírlap/OrientPress Hírügynökség][Kép: Budai Hírlap] |
|