Friss hírek
Legyen ez az oldal a kezdőlapom!
Kezdőoldal...    
2010. szeptember 4. szombat,  Rozália
[Közös ügyeink] 2010.07.20 18:05
„Büszkék vagyunk rá, hogy a Duna Televízió népszerűségével, családi tagságával és hitelével ilyen nagymértékben tudta a világ öt kontinensének magyarságát mozgósítani, akik érzik, ha összefogásra van szükség” – jelentette ki Cselényi László, a Duna Televízió távozó elnöke kedden délelőtt Lehel Lászlóval, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnökével tartott közös sajtótájékoztatóján.

Az impozáns környezetben – az A-38 hajó helyszínfelajánlása következtében – a sebesen haladó Duna budai partján, a Petőfi híd mellett horgonyzó „kulturcentrumban” tartotta keddi sajtótájékoztatóját Lehel László és Cselényi László.

A segélyszervezet vezetője elmondta, eddig 18 településen közel 10.000 embernek nyújtottak segítséget a nagy árvíz pusztítása óta. Több, mint 500 lakóházban keletkezett komoly kár, ezért ezeket alaposan felmérték szakemberek segítségével, s a megfelelő segítséget ahol csak lehet megadják a rászorulóknak.
Az eseményen a Nemzet Televíziója, mint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet legfőbb támogatója vett részt, a nézői felajánlásoknak köszönhetően ugyanis 304 millió forintot utalt át a szervezet számlájára.

Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója a sajtótájékoztatón ismertette a félmilliárd forint értékű árvízi újjáépítési segélyprogramjának részleteit, külön kiemelve azokat a településéket, ahol már megkezdődött a felújítás. „A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet május közepe óta összesen tizennyolc magyarországi településre – az észak-magyarországi Sátoraljaújhelyre, Felsőzsolcára, Ongára, Ócsára, Ócsanálosra, Gesztelyre, Felsődobszára, Hernádkércsre, Edelénybe, Szendrőre, Szendrőládra, Boldvára, Ónódra, Miskolcra, Tolcsvára, Erdőhorvátiba, valamint a dunántúli Bakonycsernyére, Bőnyre és Csikóstőttősre – juttatott el 25 millió forint értékben gyorssegélyt” – tájékoztatott Lehel László, majd hozzátette, hogy Sátoraljaújhelyen az újjáépítés is megkezdődött, a jövő héten pedig újabb településekre látogatnak ki a szervezet megbízott szakemberei.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet legnagyobb támogatója a Duna Televízió, amely 304 millió forintot utalt át az árvíz miatt megrongálódott házak felújítására és az ingóságok pótlására. A Nemzet Televíziója nevében Cselényi László elnök minden adományozónak megköszönte a támogatását, majd ismertette a felajánlás pontos összegét, amely július 20-án 333 millió forint. Cselényi László emlékeztette a jelenlevőket arra, hogy mivel az állam a földig lerombolt házak újjáépítésében vállal segítséget, a Duna Televíziónak és a Segélyszervezetnek azokon kell segíteni, akikkel senki nem törődik, vagyis a súlyosan megrongálódott házak helyrehozatalában és az értékek pótlásában van szerepük.

Kiemelte: megható volt látni azokat a gyerekeket, akik a zsebpénzüket ajánlották fel a nemes célra, s szintén tiszteletre méltó volt, hogy az oly távoli Ausztrália magyarjai hatalmas összeggel járultak hozzá a segélyezéshez.

„Az árvízi segítségnyújtás meghirdetésének elején számtalan logisztikai kérdést kellett megoldanunk” – mondta Cselényi László. A Duna Televízió elnöke a Nemzet Televíziója által meghirdetett adományozáshoz csatlakozott jelentős intézményeknek, közszereplőknek és művészeknek is köszönetet mondott, majd megemlítette, hogy természetbeni juttatások szintén érkeztek a csatornához. Cselényi László egyik leghőbb, ám végül nem megvalósítható vágyát is megosztotta a jelenlevőkkel: székelyföldi gerendaházakat szeretett volna eljuttatni az árvízkárosultaknak. Beszéde végén kiemelte, hogy a nézők által felajánlott adományok sorsáról módszeresen be fognak számolni a jövőben is.


[Forrás: Budai Hírlap/OrientPress Hírügynökség][Kép: segelyszervezet.hu]
Nyomtatás...
hír ajánlása e-mailben       vissza
A 24. hét képekben
Keresés a portálon

Legyen a kezdőlapom!
Készítette és üzemelteti a Kelesys Kft.