Aki messzi földről érkezik ide, az is megtapasztalhatja azt az ősi valamit, amit a kultúra melegágyának nevezhetünk. Ez Rómában bóklászva szinte kézzelfogható az illatok, a fények és a hangulat közös légiójának támadása nyomán, míg északabbra, Siena és San Gimignano dombos vidékén olyan, mint amikor az enyhet adó fuvallat csak hébe-hóba sodorja felénk az évezredek dohos-, ugyanakkor súlyos szagát.

Egy nagy levegővétellel eggyé lesz itt minden európai. Megértünk valamit, amit nem lehet Lappföldön, az Alpokban vagy a magyar Alföldön sem. Ez itt valaminek a kezdete, az origója. Itt valóban olyan szemet és minden érzékszervet gyönyörködtető – ugyanakkor nem elvakító – a természet, a dombok hajlata, a virágok színe, azaz a lét, hogy belátjuk: itt volt lehetőség a muzsika és költészet művelésére, lehetett gyönyörű szobrokat faragni, s fürdőkben múlatva az időt társadalmi életet élni. Itáliában nem kellett állandóan a túlélésért küzdeni. Volt idő, bor és jólét, s ebből a magból (is) szárba szökkenhetett mindaz, amit ma nem ért egy igazi amerikai sem, fel nem foghatja egy ausztrál – a történelem távlatából mindent körülölelő-, a mi sajátunkat – kultúránkat, vagyis annak beágyzottságát.

Túl azon, hogy a ma Olaszországa és Magyarországa hogyan él, milyen gazdasági lehetőségekkel gazdálkodhat: talán sokkal „életre valóbb”, életnek szántabb a déli lét, mint a stresszes budapesti. Siena csodálatos kagyló alakú főterén, az évszázados épületek és falak a nap horizonton való lebukása után is ontják a meleget, a bölcsességet és hívogatnak. Mindennapos dolog, hogy a fáradt és pihenni vágyó lakók és turisták hanyatt fekszenek az óratorony kecsesen magasodó tornya alatt, s a máskor a lovasversenyeknek (Palio) helyet adó városközpontból tekintenek fel ugyanazokra a csillagokra, amelyeket egykor talán ugyaninnen nézett Augustus, Nagy Károly és a frank lovagok. (Képzeljük el, amint ezt a Blaha Lujza téren szeretnénk megtenni sötétedés után...)

A szemet lehunyva, kicsit ellazulva, az évezredeket a lábunk – hátunk – alatt tudva egy kis időt engedve magunknak, jófajta lankákon érlelt szőlőből készült borral leöblítve a tikkasztó nap keserű ízét eggyé válhatunk lelki őseinkkel, akik nem alkottak mást, „csak” az európai kultúrát.